Keltsük életre a Budapest Nagyregényt!
Pályázat a fejezetek előadóművészeti feldolgozására
A Füge Produkció nyílt pályázatot hirdet nyilvános előadó-művészeti és összművészeti kezdeményezések megvalósítására. A kezdeményezés célja a Budapest 150. évfordulójára készült Budapest Nagyregény fejezeteinek élő, helyspecifikus produkciókban, művészeti akciókban, kulturális eseményekben, performanszokban történő feldolgozása.
Huszonhárom kortárs író bevonásával, a Budapest Brand nZrt. gondozásában született meg a Budapest Nagyregény, amelynek huszonhárom fejezete egy-egy fővárosi kerületben játszódik. A fejezetek önálló történetekként is megállják a helyüket, így adott a lehetőség, hogy előadás formájában is megelevenedjenek.
A Füge Produkció a pályázati felhívásra előadó-művészeti szervezetek, közösségek, független alkotók és alkotói csoportok jelentkezését várja. Egy jelentkező legfeljebb két pályázatot nyújthat be két általa választott, különböző fejezet szövegének feldolgozására, az eredeti írásmű szellemiségének közvetítésével, a fejezetben megjelenő kerületi helyszín(ek)en vagy ahhoz kapcsolódóan. A feldolgozás műfaja és formátuma szabadon választható: prózai, zenés, mozgásos, vizuális vagy más eszközkészletre alapozva.
Az elkészült produkcióknak közönség előtt, minimum 45 percben kell megvalósulnia 2024. május 1. – 2024. szeptember 10. között. Az elbírálás során előnyt jelent, ha több alkalommal is bemutatásra kerül az esemény, s ha minél közvetlenebbül megszólítja, bevonja a választott kerületi közeget.
A zsűri tagjai:
Antal Nikolett (ügyvezető és kulturális igazgató, KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft.), Bakos-Pálinkás Judit (projektvezető, Margit-negyed), Gáspár Máté (művészeti vezető, Budapest Brand), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (elnök, FÜGE Produkció-Jurányi Ház), Tasnádi István (író, a Budapest Nagyregény szerkesztője).
A pályázatokat március 1. (péntek) 12 óráig lehet benyújtani.
A pályázati felhívásról bővebben itt , illetve a Budapest Nagyregény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.