I. kerület

2022-ben a Budapest Napon hirdettük meg Meséld el saját Budapestedet! felhívásunkat azzal a céllal, hogy minél sokszínűbb képet kapjunk a főváros hétköznapi történeteiről, civil legendáiról. A beérkezett több száz történetet a Nagyregény megalkotására felkért 23 kortárs író számára is továbbítottuk, hogy esetleges inspirációforrásként dolgozzanak velük. A felhívásra beküldött történetekből a Történetek menüpont alatt közlünk folyamatosan bővülő válogatást. A szövegeket változtatás nélkül közöljük.

***

Ma este a Széll Kálmán – vagy a témához kapcsolódóan jobban illik, ha azt mondom, a Moszkva tér – környékén jártam, és hirtelen ötlettől vezérelve a busz helyett a Logodi utca felé vettem az irányt. Mióta először Budapestre költöztem az egyetem miatt (immáron 5 évvel ezelőtt!), mindig is el akartam jönni ide. Kosztolányi Dezső miatt is, no meg ami még annál is menőbb, azok Mama sztorijai azokról az időről, amikor itt lakott. Ami késik, nem múlik, ma bejártam a Logodi utcát, keresztül-kasul. És nem csak egyedül. Mama végig vonalban volt velem, telefonon mesélt, irányított, együtt fejtettük meg a múlt és a jelen kapcsolatát: ‘még három ház és ott lesz a nagy kékes-zöld ajtó…’ ‘ezt a lépcsőt elektromos lépcsőnek hívtuk.’ ‘itt kéne lennie a másik lépcsőnek, azt azért csak nem rakták el!’.

A kezem majd lefagyott a hidegben, de a szívemet melengette Mama minden szava, úgyhogy boldogan császkáltam fel-alá az utcán, elmélyülve a régi épületek formáiban, vonalaiban, az ajtók és ablakok sötétje mögött meghúzódó lehetséges történetekben. De volt egy ablak, ahol nem csak lehetséges, hanem valódi történeteket tudtam. Mama kisgyerekkorától fogva élt itt Dédnagypapáékkal, tudjátok. Egy hosszú, széles épület első emeleti díszes erkélyes ablakától balra kettővel – na az az ő ablakuk. Sokáig álltam és némán néztem, miközben Mama magyarázta, milyen is volt az elrendezés belülről, merre volt a konyha, a nagyszoba, hol főzött vagy varrt a Dédnagymama. Szerettem volna látni, milyen is lehetett, mikor Dédnagypapa kimerengett az ablakon – azon, amelyiknek a sötét üvegét pár (jó pár) évtized múlva a dédunokája figyeli, miközben a lánya mesél neki. Róla és az egész családról.

A ház most lakatlan, de még némán is volt benne valami kedves, ugyanakkor elegáns – de lehet csak a helyzet hozta ki ezeket az érzéseket belőlem.

Nem csak Mamáék házát néztük meg. Lekapaszkodtam az Attila útra a Bugát lépcsőn, amit elektromos lépcsőnek neveztek, és elbattyogtam Juci néniék házához. Elképesztő, hogy az általános iskola második osztályában egymás mellé ültették őket, és azóta is legjobb barátnők a világon. Az ilyen kölcsönös, tartalmas és valódi emberi kapcsolatokért érdemes élni. Hihetetlen, hogy bár fiatal felnőttként Juci néni kiköltözött Németországba a férjéhez, azóta is ennyire szeretik és ismerik egymást.

Mama telefonon elnavigált a nagy üres placchoz is, ami egy háborúban lebombázott épület helye volt, és ahol ’olyan jókat lehetett játszani gyerekként.’ Persze a felnőttek mindig kérték, hogy ne másszanak át oda, de hát ilyen a felfedezés vágya… Ma egy új építésű fehér téglákból kirakott épület áll ott.

Hátulról, a Lovas útra felkapaszkodva is megnéztem a logodi utcai házat. Sajnos omladozik, de izgalmas és szép volt elképzelni napsütésben, gangon rohangáló gyerekekkel, konyhában főző anyukákkal, újságot olvasó nagypapákkal. Élvezzünk ki minden pillanatot, amíg tart, ugye?

De látjátok, még omladozva is szerzett szép pillanatot ez a ház, nekem legalábbis biztosan, ott állva és hallgatva Mama történeteit. Úgyhogy minden helyzetben megvan az a momentum, ami miatt érdemes, hogy emlékezzünk rá, sőt. A múlt és a jelen ilyen markáns összekapcsolódása ad számomra igazán élettel teli és emlékezetes élményeket.

Ez volt mára a Családi Krónikák egy rövid, novella-szerű része e-mailen, nektek.

Záró gondolat: sok mindenben csodálom és megértve érzem magam Kosztolányi Dezső szavai hallatán. De egy valamiben ellentmondok. Szerintem egyáltalán nem szegényes, még ha elhagyatott is este a Logodi utca. Tele van mesével és történettel, és örülök, hogy ezekből egy szeletet most megismerhettem ezen a szürke, hideg, de kellemes hétfői estén.

Kiemelt kép: Fortepan / UVATERV